Alone on the road

Ujra a jelenben!
(Ujabb kepek kerultek fel, most epp Glenelg Beach-rol (tessek megnezni!), ami az egyik leghiresebb/nepszerubb/puccosabb partszakasz, hat persze, hogy kivancsi voltam ra. Tobb iranybol is meg lehet kozeliteni (egesz kulenleges modon...), en meg ugy dontottem, hogy mashogy megyek oda es vissza. Vasarnap delutan leven majdnem fel orat vartam a buszra (oh yeah) (nem tudtam, hogy jar, de most mar igen), de legalabb jott, es bar Glenelg (ez is Adelaide egyik kertvarosa, meg nem jartam a varoson kivul!) nincs a szomszedban, sikerult a jo megalloban leszallnom (konnyiteskeppen a terkepen mas a megallo szama, mint a valosagban...). Viszont igen nagy szel fujt, ugyhogy eloszor, amiota itt vagyok, azon filoztam, hogy nem artott volna valami vekony pulcsi, igy hat nem is csobbantam, viszont korbeneztem a Glenelg Jetty (ez olyan, mint UK-ben a pier) (egy, a vizbe hosszabban benyulo nagy steg) kozvetlen kornyezeteben.
A part ugyanolyan szepseges, mint (gondolom) barmelyik masik itt Adelaide-ben, lattam egy uj-zelandi srac mutatvanyait, nagyon vicces szoveget nyomott ala, mindenki dolt, szerintem neki is az volt a legnehezebb, hogy ne rohogjon allandoan a sajat poenjain, nem a mutatvanyai. Lattam par rovidfilmet (ingyen!), volt valami vetites, es azok is nagyon tetszettek, csak a nagy szel miatt elkezdtem fazni, ugyhogy legnagyobb banatomra a villamosmegallo fele vettem az iranyt, a villamoson meg a vezeto ruszmetegsegebol maxon volt a legkondi, ugyhogy legszivesebben fel-ala rohangaltam volna, hogy ne fagyjak meg, de azert tuleltem es tovabbra is egeszseges vagyok (viszont nem sikerult tovabb barnulnom...). Reg orultem ennyire, hogy meleg van a lakasomban!
Es igen, szeretem a siralyokat.)

Paulo Coelho a 3 legkedvesebb irom egyike (a masik 2 Jack Kerouac, Feldmar Andras, Csernus Imre, Dan Millman, Frank Herbert es Arthur C. Clarke), legjobb tudomasom szerint minden konyve megvan (meg egy olyan is, amit ki sem adtak) (sajnos vannak olyanok, amik Magyarorszagon valamiert nem jelentek meg, igy jobb hijan es az egyszeruseg kedveert angol nyelven birtoklom az osszeset), de a repteri es a legitarsasagok altal felallitott teljesen esszerutlen korlatozasok miatt tobbek kozott a konyveim (remelem, a Csernusok is...) hajon jonnek utanam, csak egyet hoztam magammal, ez pedig a Like the flowing river Coelho-tol (otthon szinten nem jelent meg, pedig ez egyike a 3 legkedvesebb Coelho konyvemnek (a masik 2...)). Ebben Coelho gondolatai es rovid sztorijai talalhatok.
Neha leirok ide egyet, mint most is, amit epp aktualisnak erzek, vagy pusztan azert, mert annyira jok (szerintem) (es nagyon birizgalja a fantaziamat, hogy egyszer az egeszet leforditsam, de azert legyszi szoljon valaki, ha kozben otthon is megjelent!):

"Egyedul az uton

Az elet olyan, mint egy nagy kerekparverseny, aminek az a celja, hogy betoltsuk szemelyes tortenetunket, ami a regi alkimistak szerint az igazi celunk az eletben.
Mindannyian egyutt indulunk el, baratokkent, izgatottan, de ahogy a verseny halad, a kezdeti boldogsagot igazi kihivasok valtjak fel: faradtsag, unalom, ketsegek a sajat kepessegeinket illetoen. Eszrevesszuk, hogy nehany baratunk a szive melyen mar feladta. Meg mindig tekernek, de csak azert, mert nem tudnak megallni az ut kozepen. Egyre tobb van beloluk, akik ott tekernek a segelynyujto (mi ennek a rendes neve magyarul??? – a fordito) auto mellett – amit rutinnak is neveznek –, beszelgetnek egymassal, teljesitik a kotelezettsegeiket, de nem figyelnek az ut szepsegeire es kihivasaira.
Igazabol magunk mogott hagyjuk oket, aztan szemtol szembe kerulunk a magannyal, ismeretlen kanyarokkal es a biciklink mechanikai problemaival. Egy bizonyos szinten, miutan elszenvedtunk nehany esest ugy, hogy senki nem volt mellettunk, hogy segitsen, azt kerdezzuk magunktol, hogy tenyleg megeri-e az erofeszitest.
Igen, megeri. Egyszeruen csak nem szabad feladni. Alan Jones atya azt mondja, hogy ahhoz, hogy tuljussunk ezeken a buktatokon, negy lathatatlan erore van szuksegunk: szeretetre, halalra, hatalomra es idore.
Szeretnunk kell, hisz Isten is szeret minket.
Tudataban kell lennunk a halalnak ahhoz, hogy teljesen megertsuk az eletet.
A fejlodeshez kuzdenunk kell, de nem szabad elcsabulnunk attol az hatalomtol, amit a kuzdelem soran szereztunk, mert tudjuk, hogy ez a fajta hatalom ertektelen.
Es vegul, el kell fogadnunk, hogy a lelkunk – megha orok is – jelenleg az ido halojaban letezik, annak minden elonyevel es hatranyaval.
Eppen ezert a mi maganyos kerekparversenyunkon ugy kell tennunk, mintha az ido letezne, es meg kell tennunk mindent, hogy ertekeljunk minden masodpercet, megpihenjunk, ha szukseges, de tovabbra is tekerjunk az isteni feny fele, es nem szabad, hogy barmilyen aggodalmaskodas megallitson bennunket.
Ezt a negy erot nem szabad ugy kezelnunk, mint megoldando problemat, mert kivul allnak a hataskorunkon. El kell fogadnunk oket, es hagynunk kell, hogy megtanitsak nekunk azt, amit meg kell tanulnunk.
Olyan vilagegyetemben elunk, ami egyszerre olyan nagy, hogy magaba foglal minket, de eleg kicsi ahhoz, hogy elferjen a szivunkben. Az ember lelkeben benne van a vilag lelke, a bolcsesseg csendje. Ahogy celunk fele tekerunk, meg kell kerdeznunk magunktol: „Mitol szep a mai nap?” Talan sut a nap, de ha megis esik, mindig emlekezzunk arra, hogy ez csak azt jelenti, hogy hamarosan eltunnek a sotet felhok. Es tenyleg, de a nap ugyanugy sut, mindig. A magany pillanataiban fontos, hogy emlekezzunk erre.
Amikor az elet nehezze valik, ne felejtsuk el, hogy – hovatartozastol, borszintol, szocialis hattertol, hittol vagy kulturatol fuggetlenul – mindenki pontosan ugyanugy atelte mar ezt. Egy gyonyoru ima az egyiptomi szufi mester, Dhu `l-Nun (kb. i.u. 861-bol) tollabol nagyszeruen osszefoglalja, hogy viselkedjunk ezekben a nehez idokben:

Oh, Uram, amikor az allatok hangjat hallgatom, a fak susogasat, a viz csobogasat, a madarak csiripeleset, a szel zugasat vagy a vihar morajlasat, a Te egysegednek nyomat latom bennuk, erzem, hogy Te vagy a felsobbrendu ero, felsobbrendu tudas, felsobbrendu bolcsesseg, felsobbrendu igazsag.
Oh, Uram, ugyancsak felismerlek a nehezsegekben, amikben most van reszem. Uram, a Te megelegedettseged legyen az enyem is, es hadd legyek a boldogsagod forrasa, a boldogsage, amit az apa erez gyermeke irant. Es hadd emlekezzek Rad higgadtan es elszantan, meg akkor is, amikor nehez azt mondanom: szeretlek."