ŐSZ A SZIGETEN
Ülök a korhadt padon. A rozsdás
levelek bánatosan hullanak a már
nedves avarra. Fekete-fehérnek látom
magam, mint dédnagyanyám képét a
családi fotóalbumban. (a padláson porosodik mióta…)
Felhúztam a régi gyűrűm, és most
égeti az ujjam a hideg fém. Hallgatom
a szökőkút csobogását, ahogy megmártózik
a város morajában, életre keltve lelkem
szendergő emlékeit.
Valamikor évekkel ezelőtt ugyanitt ültem,
akkor másban keresve ugyanazt, amit
ma magamban még mindig nem találtam
meg. Gábor, Gábor… hallgatom valahonnan
mélyről, próbálok pozitívan viszonyulni hozzá.
Ülök a hideg padon. Lassan
besötétedik, sóhajaim ködpamacsát elnyeli
az éjszaka. Testem merev,
gondolataim rozsdásak, az elkövetkező
napok súlya hollóként ül vállamon.
Elindulok.
Bp., 2006.12.14.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment